Novák Katalin hivatala szerint a kegyelmi ügy le van zárva, szerintünk meg inkább szavazzon
Felbolydult a közélet, de nincs itt semmi látnivaló.
Felbolydult a közélet, de nincs itt semmi látnivaló.
Az Abonyi utcai épületnél mindent megtettek, nehogy kérdezni lehessen a református püspököt a kegyelmi botrányról.
A bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettese mindent cáfol és meghurcolt áldozatnak tartja magát.
A református püspököt kedd délelőttre rendelte be a Magyarországi Református Egyház vezetése, de a közvélemény is válaszokat vár, volt-e valamilyen köze a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének adott elnöki kegyelemhez.
Előtte egyeztet a püspöktársaival.
Már szombaton kiállt az elnök mellett, de elölről kellett kezdenie.
Magyar Péter nem hiszi, hogy belső leszámolás volt Novák Katalin és Varga Judit bukása, de hosszan beszélt az ifjú fideszesekről, akik egyszer akár a hatalmat is átvehetik, és akik köréből most két emblematikus alak tűnt el. Amit Magyar szerint egyáltalán nem bán Rogán Antal, sőt.
A kegyelemről szóló döntésről nem egyeztettek a Szentszékkel.
Montenegrói és kárpátaljai útjára sem megy már el.
Arató András publicisztikája olyan címmel jelenik meg a Google keresőben, amit ő maga sem vállal.
A stylist az Instagramján elmélkedett Novák Katalin-ügyben.
Tavaly öthetes kiképzést követően szerezte meg a tartalékos alezredesi rendfokozatot.
Finoman szólva sincs sok realitása annak, hogy megválasztják, akit javasolnak.
Rogán Antal minden kommunikációt irányít, a fideszesek magánéletébe is beleszól, manipulálja a közvélemény-kutatásokat, rengeteg közpénzt folyat el és elszámoltathatatlan – a Magyar Péter által elmondottak alapján ilyen kép rajzolódik ki a propagandaminiszterről, márpedig ő közelről, néha saját bőrén érezhette a miniszter munkájának eredményeit.
Kéri vissza a köztársasági elnökét.
Vasárnapi dátummal nyújtotta be a nyilatkozatát a távozó köztársasági elnök.
Nem tűnik valószínűtlennek, hogy nő követi az államfői poszton.
A Momentum elnöke azután szólította meg a református püspököt, hogy vasárnap a Direkt36 azt írta: ő biztathatta Novák Katalint arra, írja alá a kérelmet.
Szerencsétlen módon összecsúsztak az események.
Az Illés együttes legendás szerzeménye jutott eszébe.